Honlaptanácsadó blog

3 dolog, amit azonnal le kell venned honlapod landing page-jéről

Ugye veled nem kell közelharcot vívnom?

Írta: Varga Klára

Az ügyfeleink általában hisznek nekem. Van egy dolog viszont, ahol szinte mindig falba ütközöm: ha azt kérem, hogy a honlap kampány landing page-jéről vegyük le a menüsort, 10-ből 9-en tiltakoznak. Pedig menüsor nélkül többen fognak vásárolni.

Nézzük, mi minden van még, amit azonnal le kell szedned a landing page-ről.

 

1. Menüsor

OK, elhiszem, hogy azon a terméken kívül, amit a kampányban el szeretnél adni, van még 100 másik szuperjó terméked. Azt is elhiszem, hogy az érdeklődők közül vannak olyanok, akiknek ez a termék nem kell, mást viszont vásárolnának.

 

Ha nem teszed ki a honlap-navigációt a landing page-re, őket meglehet, hogy el fogod veszíteni.

 

DE: a többség, hidd el (nem nekem, hanem a tucatnyi kutatásnak), az egyetlen termékből könnyebben fog választani, mintha hagynád őket elkalandozni a honlapon.

 

Ehhez persze ismerned kell a vevőidet: tudnod kell, mikor, mit hajlandóak leginkább megvenni, mennyit szoktak költeni. Ezen túl úgy kell a kampányolt termékekeidet, szolgáltatásaidat összeállítanod, hogy a többség tudjon közülük választani.

 

Sok ügyfelünknek A/B teszttel mutatjuk meg, mennyivel több eladást hoz, ha nincs navigáció. Az eredményen sokszor mi is megdöbbenünk: volt olyan eset, amikor közel 300%-kal jobban teljesített a menü nélküli variáció! Hihetetlen.

 

Legjobb, ha kipróbálod magad: készíts egy ütős honlap landing page-t menüvel, és anélkül. (Receptet lásd a cikk végén.) Hirdess mindkettőre ugyanannak a célcsoportnak, aztán mérd, melyik hozza a több vevőt.

 

Ne felejtsd, te vagy az, aki irányít. Ne hagyd, hogy a honlapod látogatója vegye át a kontrollt!

 

 

2. Kettő, vagy még több call-to-action

A landing page egyetlen dologról szól. Tévedés, hogy ha már ott van a júzer, kérhetsz tőle bármit:

 

  • Lájkolj a Facebookon (höhö, ha jó a Facebook oldalad, úgy fog elmerülni a posztjaidban, hogy soha nem tér vissza a landing page-re)

  • Iratkozz fel a hírlevelemre (hopp, és már el is tűnt az emailek útvesztőjében)

  • Olvasd el, miért minket válassz (legyen olyan az ajánlatod, hogy egyértelmű legyen, miért válasszon téged)

 

Tévedés, hogy a választási lehetőség a vevőidet elégedettebbé teszi. Dehogy. Pszichológiai kísérletek bizonyították, hogy ha több választási lehetőséget adsz, a vége ez, hogy egyáltalán nem választanak semmit. (Ha mélyebben érdekel a téma és tudsz angolul, itt utánanézhetsz.)

 

 

3. Hosszú szövegblokkok

Hány adatvédelmi tájékoztatót olvastál már el honlapokon? És hány szerződési feltételt webáruházakban?

 

A hosszú, egybefüggő honlapszöveget senki nem olvassa el. Ez nem egyenlő azzal, hogy az emberek nem olvasnak! De, olvasnak, csak fontos, hogy úgy tagold a szöveget, hogy az arra késztesse a látogatódat, hogy tovább olvasson.

 

Írhatsz tehát sokat. Sőt, ha bonyolult és/vagy drága terméket, szolgáltatást szeretnél eladni, sokat kell írnod. Azokat nem vásárolják meg impulzusból.

 

Megadhatsz sok infót a termékedről, szolgáltatásodról. De ha nem tagolod a tartalmat jól, ha nem vezeti a szemet a látvány, senki nem fogja azt elolvasni.


És akkor jöjjön az ígért ügyféltermelő landing page recept. Nézd, itt egy példa jó landing page-re. Május-júniusban csináltuk a kampányt, 20%-os feliratkozási aránnyal. (Pedig “állítólag” a feliratkoztatás nem működik. Ha-ha-ha.)

 

  • Legyen egy nagyon jó ajánlatod

  • Főcím – hatalmas betűk a legfontosabb hívószóval
     
  • Alcím – egy sorban mondd el az előnyt egy másik aspektusból, vagy írj be egy másodlagos előnyt

 


nagy_ugyfeltermelo_holnapcsekklista.png

 

A Nagy, ügyféltermelő honlapcsekklista segítségével megtudod, hogyan állíthatod repülőpályára weboldaladat - kattints, és rendeld meg most!

  


 

  • Lead, vagy bevezető – 3-5 rövid sorban fejtsd ki az előnyöket

  • Ezek mellett legyen egy ütős kép (ne vásárolj stock fotót, senki nem fog hinni az amerikai műfogsoros pasasnak, hogy valóban boldog a te termékeddel)

  • Az űrlapod már görgetés nélkül is látszódjon (és nem kell felírni rá, hogy add meg az adataidat, mindenki tudja, mire való egy űrlap)

  • Ezek alatt jöhet a kifejtés: még több termékelőny, termékspecifikáció, mit mondanak a vevők a termékről, pár szó magatokról. Legjobb, ha minden egységet szép nagy alcímmel vezetsz be, ha teszel mellé egy ikont, ami a figyelmet megfogja.

    Használj felsorolásokat, kiemeléseket. Tagold a szöveget rövid, max. 2-3 mondatos bekezdésekbe. Használj valódi képeket illusztrációnak.

    A példa landing page legfőbb ereje az előtte-utána képek voltak. Te milyen ütős dolgot tudsz mutatni, ami első blikkre megmutatja, mi a terméked előnye?

  • Ha hosszú a szöveged, az oldal aljára tegyél még egy call-to-actiont, vagy ismételd meg az űrlapot.

 

Tudom, hogy sok honlapkészítő sem hiszi el, hogy ezek így működnek. Talán téged sem egyszerű meggyőzni. Ezért mondom: próbáld ki!

 

csatlakozz a 7.000+ olvasóhoz!

varga-klara-feliratkoztato.jpgVarga Klára webkonverziós tanácsadó vagyok. Konverziónövelő honlaptippekről írok céltudatos, tettrekész vállalkozóknak.

 

Még több konverziónövelő tippet kérek!

 

A letöltéssel hozzájárulsz ahhoz, hogy honlapkészítéssel és online marketinggel kapcsolatos tippeket, promóciókat küldjünk emailben. A hírlevélről bármikor egyetlen kattintással leiratkozhatsz.

 

 

Facebook